Peruba természetesen a legtöbben a Machu Picchu, Cuzco, az inka civilizáció öröksége, a Nazca vonalak misztériuma és az Andok természeti csodái miatt látogatnak el. A főváros, Lima, nincs az 5 legvágyottabb látnivaló között, és a turisták többsége emiatt csak 1-2 éjszakát tölt a tízmilliós metropoliszban. A kivételek klasszikus esetei a gasztroturizmus csúcsragadozói és streetfood hiénái, no meg a veterán autók iránt ellenállhatatlan (de még a jóízlés határain belüli) vonzalmat tápláló decens utazók. Utóbbiak sem a limai közlekedési káosz üde színfoltját adó nyugdíjas Corollák anakronisztikus látványa miatt toldják meg a limai tartózkodásukat egy nappal, hanem mert pont itt van Dél-Amerika legizgalmasabb veterán autó gyűjteménye.
A Museo del Automovil Coleccion Nicolini az autófílok perui mekkája, ami 2002 óta vonzza a benzingőzös ipari műemlékek rajongóit. A városközpontból egy órányi dögunalmas taxiútra található gyűjtemény viszont garantáltan felejthetetlen élményt nyújt a patinás robbanómotorok szerelmeseinek, akár a kétüteműekért, akár a négyüteműekért dobban meg a szívük. Az egytől-egyig csodálatosan helyreállított közúti matuzsálemek között számos olyan egyedülálló ereklyére bukkanhatunk, amelyeket ezen a külvárosi karosszéria székesegyházon kívül sehol máshol nem láthatunk.
A kiállított autócsodák mindegyikét Peruban szerezte be a gyűjtemény alapítója, és mindent megtesz azért, hogy azok az Andok legszebb országának a határain belül is maradjanak. A múzeumnak otthont adó jellegtelen ipari telken van a szintén nem túl hivalkodó szerelőcsarnok is, ahol egyszerre 4-5 autón is dolgoznak Peru legjobb autórestaurátorai. A munka irányítása még mindig az őszhajú tulajdonos kezében van, aki még nem is tervezi, hogy átadja a kormányt másnak. Ennek is köszönhetően az összes kiállított autó üzemképes, beleértve a kollekciókorona koronaékszereinek számító Boyer (1901), Clement (1903), és Stutz BB (1928) modelleket, amelyek büszkén hirdetik, hogy Peruba is a fejlett ipari országokkal egyidőben köszöntött az automobil őskora, még a múlt század hajnalán.
A képen látható, lassan nyolcvan éves úriember, Jorge Nicolini, 18 éves korában, az anyukájától kölcsön kapott pénzen szerezte meg az első trófeát. Elmondása alapján egy felhős, borongós, nyomasztóan szürke, mondhatni átlagos limai napon a szinte még hátulgombolós ifjú Nicolini az Avenida Venezuelán megpillantotta a gyártósorról 1925-ben legördült vászontetős Lincolnt, és ifjonti lelkének gyertyahézagában azonnal szikra lobbant. Míg más csak romhalmazt látott a hajlott kora ellenére is a limai tömegközlekedés szolgáló fakeretes vén csatalóban, ő megérezte, hogy egy életre szóló társ szíve dobog a harcedzett veterán motorházteteje alatt. És ahogy már az elődök tapasztalatai is igazolják: nem feltétlenül az első az igazi az ember életben, meg talán nem is az a legjobban sikerült, mégis egész életen át emlékezni, és ragaszkodni fog hozzá minden autórestaurátor. Aztán persze az elsőt többnyire követi még többi is. És azok is mind az igaziak.
Nicolini úr azonban mindőjük történetére élénken emlékszik. Nem csak arra, hogy mikor és hol találkozott velük először, hogy sikerült megszerezni őket, de a korábbi tulajdonosok neveire is. Úgy látja, hogy a régi idők négykerekű tanúi egy másfajta perui történelmet mesélnek neki. Az elmúlt fél évszázadban a kincsvadászok elszántságával keresztbe kasul beutazta Perut, és a puszta tény, hogy a legtöbb felújításra szoruló gyöngyszemet a hatalmas ország távoli szegleteiben találta, meggyőzte arról, hogy a múlt században még sokkal kevésbé volt jellemző a vagyonos családok fővárosba tömörülése, és a technikai fejlődés legújabb áldásai sem csak a fővárosra koncentrálódtak. De azért azt ő sem mondaná, hogy annó minden jobb volt.
A mester, aki már fiatalon is a harminc felettieket értékelte igazán, immár 60 éve csodálja, kutatja, és tanulmányozza a Peruba került különleges szépségeket, és ezalatt az idő alatt több, mint száz szemrevaló karosszéria került ki értő kezei közül. 2002-re lettek már annyian, hogy érdemesnek látta őket a nagyközönség elé tárni. És a perui utazás végén ide is elkalauzolt vendégeink mindegyike volt olyan szerencsés, hogy személyesen is találkoztak a műhely környékén sertepertélő Nicolinivel.
Széleskörű nemzetközi ismertségre azonban 2010-ben tett szert a gyűjtemény, amikor az Audi gyár történészei - igen, ilyeneket is alkalmaznak - elmentek, hogy szemügyre vegyék azt az 1915-ben gyártott Wanderert, ami nemrég került ki a restaurátor műhelyből a rivaldafénybe. Erről a csónak testű, hátsó üléssel is felszerelt modellről úgy gondolták, hogy sorozata egyetlen példányának sem sikerült egyben átvészelni a vérzivataros huszadik századot. (Ebből a szempontból Dél-Amerika megszállott autórestaurátorai jobb helyzetben vannak, mert a múlt század nagy világégései elkerülték a kontinens közútjainak ártatlan civil automobiljait.) És azért pont az Audi lelkesedett be ennyire a semmiből - pontosabban egy világvégi, jobb napokat látott andoki ranch pajtából - előbukkant Wanderer Puppchennek, mert a 4 német autógyár egyesítéséből létrejött chemnitzi székhelyű Auto Union AG négykarikás emblémájában az utolsó a Wanderer autógyár kiváló termékeit szimbolizálja.
Az elveszettnek hitt autóritkaság csodás megtalálása mellett legalább olyan rejtélyes, hogy mit keres még mindig Lima külvárosában ez a különlegesen szép Puppchen, aminek ugyebár nincs párja a világon. És ez a modell hitelesítését végző auditörténészek mellett már a cégcsoport vezetésének az érdeklődését is felkeltette. (Ők azok a fickók, akik el szokták igazítani a német kancellárokat, hogy melyik országgal milyen kapcsolatot lenne jó a szövetségi köztársaságnak ápolnia.) Ezt megerősíti az a limai városi legenda (leyenda urbana del reyes) is, miszerint később érkeztek az Auditól még az autómúzeumi történészeknél is befolyásosabb figurák, korlátlan vásárlási kerettel felhatalmazva, de még a biankó csekk is kevésnek bizonyult, hogy megtörje Nicolini makacs ragaszkodását.
De az is lehet, hogy csak nem a használt autó adás-vétel volt az erősségük.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
