Nemzeti hős, szakácskabátban
Aki Perut a gasztro nemzetek sorába emelte

gaston_bordain.jpg

Ha Peru leghíresebb kortárs alkotóiról van szó, akkor nem készülhet portré sorozat Gastón Acurio nélkül. Nincs olyan perui, aki nem hallott volna róla, és ne lenne rajongója. Még a gasztro-univerzum legfelületesebb szemlélőinek figyelmét sem kerülhette el Peru látványos szárnyalása az elmúlt években: Ezt jelezte a cevicheriák felbukkanása a világ minden táján; az első perui étterem szereplése A Világ 50 Legjobb Éttermei lista első öt helyezettje között; és természetesen a meghatározó jelentőségű Phaidon szakácskönyv megjelenése 500 hagyományos perui recepttel.

A perui Gastón Acurio azzal hogy elnyerte a gasztronómia világának egyik legrangosabb elismerését, a Diners Club Életműdíját, olyan legendás séfek nyomába lépett, mint Heston Blumenthal (2017), Joël Robuchon (2009), Alice Waters (2007) vagy Paul Bocuse (2005). 

3_chef.jpg

Acurio 1994-ben nyitotta meg az azóta már több száz egységet számláló étterem hálózatának az első, és máig központi szerepet betöltő éttermét, az Astrid & Gastón-t. Ez az étterem nem csak Gastón, hanem a perui konyha szempontjából mérföldkőnek számít azzal hogy demonstrálja: a perui őslakosok tradicionális konyhája és a fine dining nem egymást kizáró, hanem harmonikusan összepárosítható étkezési kultúrák. Azóta - ahogy az életműdíj indoklása is megemlíti  - “elnyerte a világ ínyenceinek szívét és gyomrát többek közt páratlan ceviché-ivel, az egyedülálló “pekingi tengerimalaccal”, és a gyermekkora által ihletett desszertekkel.”

Neki tulajdonítják a perui konyha látványos berobbanását a nemzetközi színtérre. Acurio Párizsban tanult a Le Cordon Bleu szakács-akadémián, itt ismerkedett meg leendő feleségével, Astrid Gutsche német mester-cukrásszal. 1994-ben Acurio és Gutsche visszaköltözött Acurio hazájába, Peruba, és megnyitották első éttermüket, a nevüket viselő Astrid y Gastón-t. Acurio kezdetben franciás ételeket készített, de később hagyományos perui ételek gourmet változataira specializálódott. Ezzel hazája konyha-művészetét addig soha nem látott módon tárta a széles nemzetközi nagyközönség elé. Ebbéli igyekezete 2013-ra érett be annyira, hogy az Astrid y Gastón első helyet foglalhatott el a Latin-Amerika 50 Legjobb Étterme listán.

gaston_astrid.jpg

Acurio ezalatt egy igazi kulináris diplomata-testületet is kinevelt és mentorált Peruban a nagyvilág számára. Azóta a perui séfeknek az újabb generációja is követi a Gastón által megteremtett hagyományt, ami egy új csúcsgasztronómia élményben egyesíti Peru rendkívül változatos, és évezredek óta használt hagyományos alapanyagait és fine dining legmodernebb technológiáival. Az új generáció képviselői is hozzáteszik a nagy egészhez saját megközelítésüket, ahogy újraértelmezik Peru tengerparti, őserdei és hegyvidéki konyháit – beleértve az itt bőven fellelhető európai, kínai, afrikai és japán befolyásokat is. 

Az elismerés átvételekor Acurio nem mulasztotta el kiemelni: “Ez a díj nem csak azt a 20 évnyi erőfeszítést ismeri el, amit elhivatott séfjeink fejtettek ki, hogy Peru kultúráját elterjesszük a nagyvilágban. Elismeri a perui szakácsok és élelmiszer-termelők együttműködését is egy mozgalomban, aminek eredményeképp a világ beleszerethetett hazánk földjébe, népébe, és történelmébe. Mi ezzel járultunk hozzá, hogy a világ séfjeinek nagy közössége együttesen terjeszthesse a béke és jólét üzenetét a gasztronómia közös anyanyelvén.”

gaston_master_chef_peru_tvshow.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://inkalauz.blog.hu/api/trackback/id/tr6216502426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Perui utak perui ízekkel

Mindenféle érdekességek Peruról azoknak, akiknek a Machu Picchu fent van a bakancslistáján, és azoknak is, akik már kóstolták az Inca Kólát. Egyéni, és csoportos utazóknak. És persze bármilyen más Peruval kapcsolatos témáról is szívesen beszélgetek, akár Viberen is. Soós Tamás, Lima

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása
Inkalauz nélküli perui járatokhoz is.