Perui utak perui ízekkel

Peru többek között az az ország is, aminek van hivatalos nemzeti koktélja is. És nem, nem Machu Pucchu koktélnak hívják.

Az Eduardo Iriarte Jiménez által jegyzett  044-2003 számú miniszteri rendelet kijelölte az évnek azt a napját, amikor a perui állam hivatalosan is egy szőlő pálinka alapú koktél, a pisco sour előtt tiszteleg. Ilyenkor Vlagyivosztoktól Canberráig a perui hazafiak még büszkébben, és még átszellemültebben készítik el, majd koccintanak a hivatalos nemzeti koktéljukkal. A Nemzeti Pisco Sour Nap azonban az összes állami ünnep között messze a leghatékonyabban kovácsolja egységbe a peruiakat. Ezen a napon vallási, politikai, és világnézeti különbségek ellenére szinte mindenki hazafias tisztelettel hajt főt a nemzeti koktél előtt, mielőtt azt az átlagosnál nagyobb méltósággal hajtaná fel.

 A kormányrendeletek egyik fontos feladata az lenne, hogy eligazítást nyújtsanak a törvényekben ugyan nem szabályozott, de országos horderejű  kérdésekben. Sajnos a Nemzeti Pisco Sour Nap is a nem túl ritka latinos felületességgel íródott, és nem szerepelnek benne a koktél pontos összetevői, valamint a hivatalos elkészítés menete, pedig ezzel Peru lehetne az első olyan ország, ahol a hivatalos közlönyben miniszteri aláírásokkal dekorált koktél recept is szerepel.

 És mivel vívta ki a pisco sour ezt a dicsőséges megkülönböztetést?

A többé kevésbé hivatalosnak tekinthető történetírás szerint Peru a nemzeti koktélját egy Victor Morris nevű, Limában letelepedett amerikainak köszönheti. (Ez van, egy gringó találta ki, de azért nem valószínű, hogy egyszer majd kihantolják, hogy DNS vizsgálatnak vessék alá, hátha némi inka vér is csörgedezett is az ereiben.) Szóval ez a Morris nevű gringó, aki hivatásszerűen szeretett mindenféle italokat összeöntögetni, 1916-ban Limában nyitott egy bárt, elsősorban az itt élő honfitársainak a kiszolgálására. Ez volt az a limai szórakozóhely – ami egyébkénét a sejtelmes Morris Bárja nevet viselte -, ahol az úri közönség által már megkedvelt whisky sour mintájára Victor Morris elkészítette az első pisco sourt. A prototípus receptjét folyamatosan finomítgatta, miközben az új koktél, és annak híre szájról-szájra járt Limában. A jelenlegi, hivatalosnak tekinthető változat szintén a bárban dolgozó italkeverő kolléga, a perui Mario Bruiget nevéhez kapcsolódik. A több éves, alapos tömegtesztelést követően egy tojásfehérjével tette fel a koronát a remekműre.  Attól fogva az így kialakított selymes-habos textúra és rokokó vehemencia adja a pisco sour különleges eleganciáját.

 Az első fennmaradt sajtó dokumentum a perui Hogar magazin 1920-as száma, amiben ezzel a névvel szerepel a koktél, mégpedig a Morris Bár hirdetésében. De ami jó, annak Limában is gyorsan híre kél. A belváros népszerű bárjaiban is megjelent Morris új, telt-ízű, kellemesen fanyar, zamatos-ütős itala. Rövid idő elteltével már a limai elit által is gyakran látogatott Hotel Bolivár elegáns pultja mögött is elkezdték keverni a pisco sourt. 

A Bolivár Hotel a letűnt Lima máig velünk élő szimbóluma, ahol a lobbiban porosodó Ford T-modelltól jobbra lévő, az angol gentleman klubok szivar szobájának áporodott hangulatát őrző bárban még most is ugyan úgy készítik el a pisco sourt, ahogy azt anno Mario Bruiget a tökélyre fejlesztette. Limai városnéző sétáink során természetesen mi is megpihenünk itt a vendégeinkkel egy pohárkára. A Bolivár Hotel, úriemberhez méltatlanul, a Morris Bár korai elmúlását kihasználva igyekszik úgy beállítani magát, mintha itt született volna meg Peru nemzeti koktélja. És ezzel a történelemhamisítással nincs is egyedül Limában.  Mario Bruiget sour keverő ugyanis nem sokkal azután, hogy a tojásfehérje hozzáadásával beírta magát a perui történelembe, átigazolt a Morris Bárból a Grand Hotel Maury-ba. A mixer itt már saját koktéljaként folytatta a valóban általa tökéletesített pisco sour keverést, így a Plaza de Armastól mindössze egy saroknyira található hotel is magát szeretné feltüntetni a pisco sour születési bizonyítványában.

 A pisco sour népszerűsége hamarosan nem csak Lima, hanem Peru határait is átlépte. 1927-ben - szintén egy újsághirdetés alapján tudható - már Valparaisoban, Morris egy közeli barátjának a bárjában is rendkívül népszerű lett, és a 30-as években San Francisco bárjaiban is ez rendelték a leggyakrabban. Chiléban annyira megszerették a pisco sourt, hogy ott is saját nemzeti koktélnak tekintik, és ez a Perutól elcsatolt területek mellett egy újabb ok arra, hogy ne kelljen a peruiaknak töprengeni azon, hogy kinek szurkoljanak, amikor Chile játszik a vébén. De szerencsére ebben az esetben is igaz, hogy több az, ami összeköt, mind ami szétválaszt, és a nézeteltérések ellenére Peruban is, és Chilében is szombatonként turmixgépek millióit kapcsolják maximális fordulatszámra, hogy az éles acélkarmok szétroncsolják a 3-1-1 arányú pisco - citromlé – nádcukorszirup nedüben csillogó jégkockákat.

A pisco sour evolúciós fejlődése azonban nem állt meg Mario Bruiget tojáshabba csöppentett angoszturájával. A tradicionalisták által csak a classic-nak nevezett perui lime citromos változat mellett megjelentek a mandarin, maracuja, coca levél, algarrobina, és más helyi ízeket magába olvasztó változatok is.

Ha valaki már eleve kedvelte a sour típusú koktélok bájos családjába tartozó italokat (margrarita, sidecar, daiquiri, és elbűvölő rokonaik), akkor perui utazása során biztosan hamar megkedveli az andoki ország nemzeti koktélját is.