Tágra zárt ajtók Limában
A kijárási tilalom 50 árnyalata Peruban
kijarasi22.jpg
Peruban megkezdődött a második félidő. Vagy ki tudja hányadik, mert 2 hete, amikor kihirdették a szükségállapotot 2 hétre, még nem volt szó hosszabbításról, így simán lehet, hogy valójában most a második harmad, vagy negyed kezdődik. 
Az elmúlt 2 hét persze elég komoly változásokat hozott az ország, és a főváros életében. Először lezárták az ország külső határait, majd a belföldi utazást is korlátozták, és végül bevezették a kijárási tilalmat. Ez mindenkit rosszul érintett, de talán az itt ragadt külföldiek - köztük 58 magyar, akik többsége szerencsére tegnap óta már újra otthon kanalazhatja a frankfurti levest  - érezhették különösen kényelmetlenül magukat. De a szükségállapot következményei mégis annak a közel egymillió peruinak a leginkább húsba vágó, akik vagy a turisták, vagy a perui utcák színes, és állandóan mozgásban lévő forgatagából éltek. Onnantól, hogy az elnöki rendelet megtiltotta, hogy az emberek elhagyják a házaikat, vagy hotel szobájukat, az egyik napról a másikra élő utcai árusok is mindenféle bevétel nélkül maradtak.
Háztartásonként ugyan egy ember napközben elmehet otthonról bevásárolni a nyitva lévő élelmiszer boltokba, vagy gyógyszertárakba, de arra számítania kell, hogy útközben bármikor igazoltathatják, és ha úgy ítélik meg, hogy engedély nélkül, vagy nem megfelelő indokkal tartózkodik valaki a közterületen, akkor bevihetik a legközelebbi őrsre, és eljárást indíthatnak ellene. Így még ha nem is tiltották volna be a cipőpucolók, ablakmosók, fagylaltosok, az üdítőket, szendvicseket, és ezerféle rágcsálnivalót kínáló mozgóárusok tevékenységét, a kihalt utcán úgyse lenne senki, akinek a szolgáltatásaikat kínálhatnák.
A leginkább hátrányos helyzetben lévő családok azonnali megsegítésére a kormány soron kívül kiutalt 380 új perui solt - ez a helyi pénz hivatalos elnevezése már több, mint 20 éve - amivel Limában egy családnak inkább csak egy hétig lehet megúszni az éhenhalást. De még náluk is rosszabb helyzetben van az a hivatalosan 700 ezer venezuelai menekült, aki legálisan tartózkodik az országban. Az utóbbi időben szinte kizárólag ők töltötték be az összes kisegítő munkakört, és még olyan kisvállalkozásoknál is kaptak munkát, amelyek egyébként nem engedhettek volna meg a saját alkalmazottat. Most viszont, hogy minden bezárt, ők is rögtön az első körben vesztették el a megélhetésüket, és mivel többnyire feketén dolgoztak, semmilyen segítségre sem jogosultak a perui államtól. Azok a venezuelaiak, akik kávénak becézett cukros fekete löttyöt árultak gigantikus termoszaikból kétszáz méterenként, jelképes 1 solért (az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy egy százasért, amit legtöbben amúgy sem azért vettek, hogy megigyák, hanem hogy ezzel segítsenek nekik) most teljesen a szomszédság, és a szűkebb környezet segítségére vannak utalva.
Persze az említett csoportokon kívül is szinte mindenki számára óriási tétje volt, hogy milyen sikerrel járnak a rendkívüli intézkedések, és meddig kell azokat fenntartani.
Bár a 14 nap alatt több, mint húszezresre duzzadó letartóztatottak száma azt mutatja, hogy a peruiak közül mégsem mindenkinek sikerült teljesen megértenie a járvány terjedése és a lakóhely elhagyása közötti összefüggést. Az ország két hetes begubózása csak felemás eredménnyel járt: a járvány terjedésének az ütemét a kormány szerint sikerült kordában tartani azzal, hogy még most sem lépte át az ezres határt a fertőzöttek száma (950), ami a szigorú intézkedések bevezetése nélkül akár az ötszöröse is lehetett volna.
Peru egyébként a legtöbb környező ország rendelkezéseivel összhangban hozta meg a saját egészségügyi intézkedéseit. Az intézkedések szigorú betartatására a közterületre vezényelt fegyveres erők azonban nem mindenhol bizonyultak elég hatékonynak, hiszen az északi országrészben sokkal több ember szegte meg a kijárási tilalmat, mint például Limában, illetve jó pár távoli településen a lakosság a saját kezébe vette az intézkedést, és előkerültek a 20 éve lezárult, terrorizmussal sújtott időszak után elrejtett lőfegyverek is. Jó pár távoli andoki falu országútját most bő szoknyás, copfos asszonyok puskákkal állják el az idegenek előtt, ahogy az Amazonas vidékének távoli zugában is nyilakkal felfegyverkezett őslakosok igyekeznek fatörzsből faragott csónakjaikból megakadályozni, hogy bárki a településükre hurcolja a számukra szinte biztosan végzetes kórt. De sajnos még az állam látókörén belül, a Cuscoból Limába vezető főúton is feltartóztattak gringókkal telepakolt, külügyminiszteri engedéllyel közlekedő buszokat, hogy azok ne mehessenek át a településükön, és ne fertőzhessék meg koronavírussal az addig csak középsúlyos xenofóbiával megfertőzött falusiakat. 
kijarasi.jpg
A kötelező elszigetelődésének viszont Limában az egyik pozitívuma, hogy megszűnt a közlekedés, és a vele járó folyamatos dudálás állandósult háttérzaja, és még rigófüttyöt is lehet hallani reggelente az egyébként rendkívül mozgalmas mirafloresi negyedben. (A rigók minden bizonnyal régebben is ott voltak, meg feltehetőleg fütyültek is egy csomó mindenre, csak azt senki nem hallotta a forgalom miatt.) És persze itt is beindult ezerrel a házhoz szállítás: a péknek el lehet küldeni whatsappon, hogy mennyi kenyér kell, a sarki kisboltos is kihozza a telefonon megbeszélteket, a piaci kofák pedig facebook csoportokban állnak össze, hogy a környékbelieknek kivigyék a zöldséget, gyümölcsöt. Érkezési időpont persze nincs megadva, úgyis szinte mindenki otthon ül egész nap. Az egyetlen probléma ezzel az, hogy a legtöbb ember kifogyott már az apróból, márpedig a házilagos piaci tranzakció kockázatának minimalizálása érdekében a pontos összeget kellene jó messziről átadni a kiszállított áruért.
 
A kötelező bezárkózás azonban csak a vírus terjedésének a lassítására volt elég, és a 13 ezer mintából a 12 ezer negatív teszteset nem elég meggyőző ahhoz Peruban, hogy feloldják a rendkívüli intézkedéseket. Az elnök úgy döntött, hogy a lakosság biztonsága érdekében további két hétig még biztosan nem térhet vissza a normális élet az országba. Sőt, valamennyit még szigorítottak is, és a teljes kiőrlésű kijárási tilalom kezdetét előre hozták este 6 órára Limában, néhány északi tartományban pedig, ahol a legnagyobb számban tartóztattak le renitenseket, ott meg már 4-kor zárodnak a bejárati ajtók. (Itt most magunk elé képzelhetjük azon szerencsés honfitársainknak a megkönnyebbült mosolyát, akik a hétvégi géppel el tudták hagyni Limát.) 
 
kijarasi2.jpg
A kijárási tilalom meghosszabbítása persze ismét azokra rakja a legnagyobb terhet, akiknek a megélhetését már az első félidő is veszélybe sodorta. Szerencsére a kormány is tisztában van azzal, hogy az emberélet védelmében hozott szigorú intézkedések nem sokat érnek, ha közben a leginkább veszélyeztetettek éhen halnak, úgyhogy a következő két hétre megint kiutalják a 380 sol gyorssegélyt a leginkább rászorulóknak. De már nem csak ők részesülnek közvetlen támogatásban. A naponta délben tartott elnöki beszéd és sajtótájékoztató mai adásában ott voltak a miniszterek is, és egy átfogó gazdasági segélycsomag tervével próbáltak az emberek kedélyállapotán javítani. A bejelentett intézkedések keretében még további 2,6 millió kiszolgáltatott perui juthat áprilisban és májusban ezer-ezer sol kifizetéshez az egyéni nyugdíjszámlájuk terhére. Ezt azok vehetik fel, akik az elmúlt 12 hónapban munkanélküliként voltak regisztrálva, de azt megelőzően volt olyan jövedelmük, amiből nyugdíj előleget vontak le. A gazdasági csomag részeként további 30 milliárdot injekcióznak a pénzügyi rendszerbe is, hogy legalább fenntartsák a keringését, amitől azt remélik, hogy 314 ezer súlyos helyzetben lévő kisvállalkozás (kevesebb, mint 10 alkalmazott) juthat egy kis levegőhöz, ami egyben a túlélésüket is jelentheti a fizetési lánc fennmaradásával. 
Azonban ezek az előre tekintő gazdasági intézkedések sem tudják megoldani az egészségügyi ellátórendszer jelenleg fennálló súlyos hiányosságait. A lélegeztető gépeken, intenzív ágyakon kívül például most jól jönne az a 30 millió maszk is, amit még januárban sikerült busás haszonnal exportálni. Még szerencse, hogy legalább megmaradt a gyártó kapacitás, és arra nem vonatkozik a kötelező bezárás sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://inkalauz.blog.hu/api/trackback/id/tr3515575392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Perui utak perui ízekkel

Mindenféle érdekességek Peruról azoknak, akiknek a Machu Picchu fent van a bakancslistáján, és azoknak is, akik már kóstolták az Inca Kólát. Egyéni, és csoportos utazóknak. És persze bármilyen más Peruval kapcsolatos témáról is szívesen beszélgetek, akár Viberen is. Soós Tamás, Lima

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása
Inkalauz nélküli perui járatokhoz is.