Az évezredes totora lovacskák és a mázsás tabla hawaiana
A nem hivatalos "mi jut elsőre eszedbe a szörfről" felmérés alapján a nagy többségnek elsőre Hawaii meg a Beach Boys ugrik be. És persze vice verse, a ceviche, pisco sour és a barrio calavera mellett Limáról sem sokan gondolják, hogy itt a szörfözésnek is komoly hagyománya van.
Viszonylag kevés olyan metropolis van, ahol ki sem kell mozdulni a központjából, hogy akár gyalog is 10 percen belül az óceán tajtékai közé vessék magukat a deszkájukkal az efféle mulatságokra késztetést érzők. Limában pedig ilyen legények, ha nem is minden bokorban teremnek, de azért elegen vannak ahhoz, hogy hétvégente ellepjék Miraflores szörfözére alkalmas partszakaszait.Ennek még az sem tudott gátat szabni, hogy errefelé a Humbold áramlatnak köszönhetően az óceán még nyáron se melegedjen 20 fok fölé. Ez pancsikolás szempontjából bőven az ideális alatt van, viszont annál kedvezőbb a halaknak, teknősöknek, fókáknak, rákféléknek,legyezőkagylóknak, tintahalaknak, polipoknak ,és úgy általában minden olyan létformának, amelyek nélkül Lima nem emelkedhetett volna a világ egyik kulináris fővárosává. A limai hullámlovasokat tehát hidegen hagyja a viz, mégis délutánonként százával ringatóznak a deszkájukon a megfelelő alkalomra várva, amikor extázisban rogyaszthatnak egy fél percet az óceán hullámai által hajtva. Ráadásul Lima amiatt is kedvelt célpontnak számít a szörfrajongók körében, mert az efféle mókához elengedhetetlen hullámzás nem csak időszakosan, hanem az év 362 napján megfelelő körülményt biztosít számukra.
A világ szemében ugyan Hawaii a szörfölés Levédiája, de a peruiakat ezzel nem lehet megtéveszteni. Pontosan tudják, hogy valójában az ő partjaikon voltak az első vagány halászok, akik kimondottan ennek a hóbortnak hódolva vetették magukat a habok közé totora nádból készült tutajaikkal. Az inkák előtti, partmenti moche és chimu kultúrából származó kerámia ábrázolások is arról tanúskodnak, hogy Peruban bizony már 2 ezer évvel ezelőtt is voltak beach boyok, akik nem csak a betevő halak miatt pattantak totora deszkára. Utódaikat máig meg lehet szemlélni Trujillo környékén, legegyszerűbben a mára turista célponttá vált Huanchaco part környékén, ahol az évezredes hagyományok szerint máig készítik a "totora lovakat", amikről egyébként még Thor Heyerdahl is elismeréssel nyilatkozott (anélkül, hogy földön kívüli beavatkozást sejtetne a különös vízíjármű kialakulásában).
A limai városi szörfözés viszont egyértelműen egy Carlos Enrique Dogny Larco (1909 - 1997) nevű helyi kozmopolitához kapcsolódik, aki a múlt század első felében azzal keltett feltűnést a helyiek körében, hogy napi rendszerességgel megmártózott az óceánban, ráadásul egy bazi nagy asztallapot is vitt magával, hogy azon egyensúlyozgasson a helyi halászok legnagyobb derültségére. Ezt még könnyebb megérthetjük annak fényében, hogy az általa használt tömör fadarab több, mint 5 méter hosszú volt és közel egy mázsát nyomott, amivel a mégoly edzett atlétának sem lehetett sétagalopp a tekintélyes limai hullámverés közepette a partra vergődnie. Ennek a feltűnő különcködésnek az előzménye - nem, nem az ayahuasca - egy hosszabb kiruccanása volt Hawaiira, ahol nem mástól, mint magától a nagy Duke Kahanamokutól, a modern kori hullámlovaglás alapítójától kapta az életre szóló szörfleckéket. A közröhej ellenére mégsem sokáig élvezhette, hogy a limai hullámokon nem kell másokkal osztoznia. 1942-ben a Dogny alapította Club Waikikibe szerveződtek ennek a vizes sportnak a főképp az aranyifjak közül kikerült megszállottai.
A szörfrajongók tábora viszont azóta is egyre csak gyarapodik, és már egyáltalán nem csak úri hóbort, hanem nagyobb versenyek esetén még tévében is közvetített népsporttá vált az ország háromezer kilométeres partszakasza mentén. Ehhez az is nagyban hozzájárult, hogy Peruban már a hatvanas évek vége óta vannak világszerte elismert szörfdeszka gyártók, és egy ilyen alkalmatosságnak a beszerzése semmivel sem költségesebb, mint egy biciklié, amiből ugyanígy a választék a pár ezer forintos használt tescostól a csillagos ég csúcsmodellekig terjed.
A tízmilliós város, sok egyéb mellett, az amazóniai dzsungellakók és az andoki indiánok olvasztótégelye is, és az utóbbi időben már ők is egyre nagyobb számban képviseltetik magukat a a mirafloresi tajtékok lovagjai között. Ha valaki a perui kulináris élvezeteken és a történelmi belváros koloniális balkonjain kívül valami helyi sporttevékenységben is kipróbálná magát, akkor egy szörf lecke a lemenő nap társaságában akár jó választás is lehet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://inkalauz.blog.hu/api/trackback/id/tr5514664547
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
